Március 28. (szerda): Prózarázás vol. 2. - Gerőcs Péter



A FISZ és a Púder Bárszínház bemutatja:

PRÓZARÁZÁS
- Irodalmi csendesülős fiatal prózistákkal - 

A Prózarázás című sorozatban a fitalabb korosztályhoz tartozó prózistákat lát vendégül a házigazda, Falvai Mátyás. Azért prózaírókat, mert a lírközpontú hazai irodalmi életben róluk kevesebb szó esik. Másfelől pedig azért, mert ezekkel a beszélgetésekkel igyekszünk eloszlatni az íróval kapcsolatos sztereotíp elképzeléseket, természettudományos igénnyel akarjuk megmutatni mindazt, ami a fiatal prózaíróban van. Ott belül. A fejében például. Második vendégünk: Gerőcs Péter.

Gerőcs Péter 1985-ben született Budapesten, azóta is itt él. 5 éve publikál - novellát, regényrészletet, esszét és kritikát. Szerkesztője volt a Café Bábel és a Kilincs folyóiratoknak. 2010-ben jelent meg első kötete Zombor és a világ címmel a Scolar Kiadónál. 2012-ben fog megjelenni a Tárgyak című kötete ugyanitt. Tavaly végzett az ELTE esztétika-magyar szakán.

A sorozat további estjei:
Április 12. (csütörtök): Csapody Kinga
Április 24. (kedd): Csepregi János
Május 10. (csütörtök): Darvasi Ferenc
Május 22. (kedd): Grecsó Krisztián
Június 5. (kedd): Bencsik Orsolya

Helyszín: Púder Bárszínház (pinceklub), 1092 Budapest, Ráday u. 8.


Időpont: március 28. (szerda), 19:00

Csatlakozz Facebook-oldalunkhoz a legfrissebb infókért:
http://www.facebook.com/prozarazas

Csatlakozz az eseményhez, és hívd meg ismerőseidet itt:
https://www.facebook.com/events/356267074412121/

Nézd meg kedvcsináló videónkat itt:
http://www.youtube.com/watch?v=c0nmvnR6JDg

Háttérinfók:
http://www.prozarazas.blog.hu/

A rendezvényt támogatta:
MASZRE

NKA Márai-program
JAK